Kövess minket!
  
     

A hitelek fajtái

A hitelek fajtái
2014, március 17.

Ha hitelt szeretne felvenni, de nem igazodik el a pénzügyi világban, az alábbiakban szeretnénk egy kis segítséget nyújtani a hitelek fajtáinak bemutatásával.

A hiteleket több szempont szerint csoportosíthatjuk, így a felhasználás célja, illetve a fedezet szerint.

Ha a felhasználás célja szerinti csoportosítást vesszük alapul, két nagy kategóriáról beszélhetünk, nevezetesen a szabad felhasználású hitel, vagy más néven személyi kölcsön, valamint az előre meghatározott céllal felvett hitel. Míg az előbbinél bármire elkölthetjük az összeget, és azt nem kell számlával bizonyítanunk, addig az utóbbi esetben kizárólag az adott célra lehet fordítani a felvett hitelt.

A fedezet szerinti csoportosítás szerint szintén két lehetőség van. Az egyik az ingatlan fedezetű hitel, ebben az esetben, mint ahogy azt a neve is mutatja, a lakás vagy ház adja a fedezetet a hitelfelvétel során. A másik a jövedelemhitel, ami ugyan kisebb összeg felvételére ad lehetőséget, viszont kizárólag a jövedelmet terheli le.

Ha hiteligénylés mellett dönt, ne csupán a bank kiválasztását illetően legyen körültekintő, hanem a felvenni kívánt kölcsön fajtáját is fontolja meg, mert minden típus más-más lehetőségeket és kockázatot rejt magában!

Olvastad már?

Facebook

GooglePlus

Hirdetés

Hirdetés

Megosztás

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Csatlakozz a Marketing Magazinokhoz!

Facebook

Twitter

YouTube

Read previous post:
barlistasoknakhitel.hu.kölcsön.1
A BAR-listások lehetőségei

A BAR-lista egy olyan összegzés, amely kiszűri azokat a személyeket, akik nem megbízhatóan törlesztenek, vagy valamilyen csalással élnek a bankok...

Close